A mai napon 159
éve annak, hogy meghalt Edgar Allan Poe... Az alábbi sorok
kellőképpen illusztrálják, mi történt volna akkor, ha Poe hirtelen
felindulásból gyilkosságot követ el a madár ellen, mely egyik este
berepült az ablakán, s mely történetesen egy holló és ebből
következően fekete. Az alábbi sorokban megfogalmazott gondolatok a
puszta tényeket ábrázolják, és nem rasszista vonatkozásúak. (Lévén,
hogy a madár, mely gyilkosság áldozata lett, fekete.)
Ritkán fordul elő, hogy olyan intenzíven átélek egy témát, mint az történt szerdán reggel, amikor sikerült elérnünk telefonon Balázs Elődöt. Ő Londontól egészen Kolozsvárig teker kerékpárral, azért, hogy némi pénzt gyűjthessen e betegségben szenvedő kisembereknek, illetve felhívja a figyelmet a rákos gyerekekre és az egyre intenzívebbé váló problémára, melyről – valljuk be- az emberek többsége nem akar, és nem is szándékszik tudomást venni.
Negyvennyolc órája nem aludtam, amikor a kolozsvári reptéren végre sikerült becsekkolni, és már semmi egyéb nem várt rám életem első repülő útja előtt, mint kivárni a senki földjén (váróterem) hogy végre felengedjenek a gép fedélzetére.Gyermeki naivsággal hittem abban, hogy már a reptér kapuját átlépve lehullik a vállamról mindenféle gond, és elkezdődik a felhőtlen 2 hetes nyaralás, de e helyett
Valamikor 2 éve kezdődhetett a dolog, pontos dátumra nem emlékszem. Előzményként csak annyit kell tudni, hogy volt egy vak barátom, akivel együtt nőttünk fel a többi gyerek társaságában egy 10 emeltes tömbházban. Én az ötödiken laktam, ő pedig a hetediken. Mikor negyedikes lett, akkor az egész család fogta magát, és elköltözött Pestre. Csaba gyakran járt haza, és miután elvégezte a sulit, masszőrként kezdett dolgozni Magyarországon. Lehetősége szerint spórolt is rendesen…
Ez a beszélgetés Magdival valamikor nyáron este készült Tusványoson, és mivel csupán egyszer lett bejátszva a rádióba, arra gondoltam, hogy fogom magam és megírom ide a virtualizmusba, hadd ne vesszen kárba. Hangulatkép gyanánt csak annyit mondanék, hogy sajtótájékoztató után voltunk, 9 fele járt az idő. A koncert előtti hangulatban mindenki rohangászott. A nap meg lemenőben volt, és mindenhol fenyőfák vettek körül, zöld volt a fű, mi meg egy kopott sátorba helyezett asztal mellett ülve kezdtünk el cseverészni:
Folyton azon gondolkoztam, hogy mivel tudnék valami óriási nagyot dobbantani, valami olyasmit tenni, amiért a fél világ hálás lenne nekem. Most rájöttem, hogy fel kéne találnom a diétás csokit, lenne benne kakaó, mogyoró, meg mindenféle finomság, pont olyan íz lenne, mint a most kapható csokoládéknak. A különlegessége az lenne,
Kezdjük azzal, hogy ilyenkor, január elsején minden normális ember részeg, vagy másnapos. A recept nagyon egyszerű.
Megint értem aggódnak, , engem óvnak, nem akarnak bántani. Olyan jó nekem. Azon gondolkozom, hogy most szarjak be örömömben, vagy inkább próbáljam megérteni azt, hogy egyesekből mi vált ki ilyen tengersok törődést irányomba, valamint azt, hogy miért képesek egyesek saját maguknak lelki válságot okozni tudatosan, csak azért, hogy engem ne bántsanak, és nekem jó legyen?
Minden valamire való normális embernek van számítógépe, a számítógépnek van merevlemeze, merevlemeznak particioja, a particion belül meg mindenféle fontos izék, kis szöszök, képek, file-ok, amik fontosak és amik 3 év alatt szépen felgyültek nekem, de aztán váratlanul jött valaki, belemászott a virtuális valóságomba és bummmmm. Mindent tacsra tett, mert megformázta a hardot.
Az a baj, hogy blogot csak pótcselekvésként írok. Most például a kiskutyus miatt gyűlik meg a bajom, akit Döncikének kereszteltem. Mindent szétrágott az udvaron, és orvoshoz is elvittem. Mókás lehettem, amint 190 centi magasan, hátamon egy táskával, (melyből kilóg a kis fekete kutyus feje)
